A 2014. évi Felső-Tisza Maraton program ismertetője

Rajt:    2014. július 20, vasárnap 11 óra


A 2014-es Felső-Tisza Maraton versenyre az internetes nevezési díj 3000 Ft, amely magában foglal egy feliratos trikót, ásványvizet verseny közben – és után, valamint egy adag ebédet.
Az internetes nevezés július 17.-én 24 órakor zárul. Ezen időpont után a verseny kezdetéig a helyszínen lehet nevezni, ugyancsak 3000 Ft-ért. A helyszínen való nevezési díj trikót nem tartalmaz.
Megjegyzés: 15 év alatt a részvétel ingyenes (feliratos trikó és ebéd nélkül, melyek azonban a helyszínen megvásárolhatóak).

Nevezéshez kattints erre a linkre: Jelentkezési ürlap

Tervezett versenytávok:

Rajt/ Cél:
Vásárosnamény főtér, Református Templom mögötti régi Kraszna híd.

1.Hosszútáv:
(57 km, végig aszfalt úton, nagyobbrészt a Tisza töltésen.Rajt: 11:00)
A rajtot követően, mintegy 2 km-es szakaszon a Tisza híd végén lévő kerékpárútig teljes útzár mellett történik a felvezetés. Ezt követően a versenyzők végighaladnak a Tisza töltés teljes aszfaltozott szakaszán egészen Tarpáig, majd lehajtva a töltésről Tarpa–Gulács–Tivadar községek érintésével a Tivadar – Kisar közötti közúti hídnál hajtanak vissza a gátra, majd visszafelé ugyanazon a vonalon haladnak ahol jöttek, egészen a célig.

2. Rövidtáv:
(21 km, amelyből 9km terep, 12km aszfaltút. Javasolt kerékpár típus: mountain bike.Rajt: 11:10)
A rajtot követően az első 5 km közúton, valamint aszfaltos kerékpárúton halad, a hosszútáv kezdetével megegyező nyomvonalon. Ezt követően következik a 9 km-es, igen változatos terepi szakasz. Ez nagyobbrészt hullámtéri erdős környezetben, több helyütt vízparton halad. Az erdőn kívüli szakaszok részben hagyományos földúton, részben füves területen vezetnek keresztül. A terepi szakaszok nyomvonalának megválasztására illetve megfelelő kialakítására nagy súlyt helyeztünk, a gyors haladás lehetősége mellett a biztonsági szempontokat is messzemenően figyelembe véve. Az utolsó 7 km az induláshoz hasonlóan az aszfaltozottkerékpárúton halad, egészen a célig.

A versennyel kapcsolatban további információkat a Facebook oldalunkon találhatsz: INFORMÁCIÓ

Tervezett korosztályok (férfi, női megosztásban):
Rövid táv:
Gyermek:           15 éves korig
Felnőtt:               15 éves kortól
Hosszú táv:
Felnőtt:               15 éves kortól

A korcsoportonkénti és nemek szerinti helyezettek ajándékokban részesülnek (serlegek, érmek, egyéb ajándéktárgyak).

Megjegyzés:    A rendezvény gyermekeknek ingyenes.