Rómát látni kell



Kerékpáros zarándoklat Hajdúdorog-Róma

A Hajdúdorogi Egyházmegye 2012. július 3-5. között Hálaadó Zarándoklatot tartott az örök városban. Ebből az alkalomból 1300 magyar indult Rómába, hogy részt vegyen a három napos centenáriumi egyházi programokon. Huszonhatan közülük ezt az utat kerékpárral tették meg. Vinnai Zsolt a Nyírteleki Kerekesek Klubjának vezetője is részese volt ennek a különleges, életre szóló kalandnak. Alább az ő beszámolóját olvashatjátok!


Több görög katolikus kispap barátom is van, ők kértek meg, tartsak velük a hosszú úton. Elsősorban barátként hívtak, de tudták, hogy egy kerékpárszerelő hasznos lehet az 1700 kilométeres úton. Régóta vágytam már egy igazán hosszú útra, így éltem a lehetőséggel, és természetesen Róma városa is vonzott.

 

Első este, amit még Hajdúdorogon töltöttünk, vacsora után közös megbeszélés, ismerkedés egymással. Július 18-án reggel indultunk a nagy kalandra. A szervezésnek köszönhetően az útvonal már ismert volt és a szállásokon is vártak minket. Ezek mindegyike valamilyen egyházi intézményben volt. Aludtunk főiskolán, tóparton, parókián, szerzeteseknél, a szabad ég alatt és tengerparton is.

 



 

Első nap Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyés püspök is velünk tartott, aki indulás előtt megáldott minket és a kerékpárjainkat, hisz drótszamarunk mégiscsak hű társunk lesz két hétig. Első nap kicsit fájni kezdett a fogam, így az indulás után én egyből Nyíregyházára gurultam, hogy Dr. Makai Áron barátom megnézze, mi a probléma. Kicsit rossz ómen volt ez, mert több mint egy éve is eljuthattam volna Olaszországba a GranFondora (nagyon híres olaszországi amatőr kerékpárverseny, több ezer indulóval), de akkor nem tudtam eljutni betegség miatt. Délután már a többiek után tekertem, a gyors kezelésnek hála nem volt probléma a fogammal.

 

Az útvonal Eger-Kecskemét-Siófok-Nagykanizsa-Bistrica-Ljubljana-Tirest-Velence-Ravenna-San Marino-Perugia-Terni volt. A csapat szervizese révén mindig leghátul tekertem, ha valakinek problémája volt a kerékpárjával, akkor leállt oldalra és megcsináltam. Kísérő autónkban pótkerékpár is volt, így nagy hiba esetén is tudtunk folyamatosan haladni. Ez azért is volt fontos, mert a napi 100-180 km teljesítése sok idő, folyamatosan haladnunk kellett. Összesen 25 defekt, apró állítások és pár nagyobb javítás akadt a kezem ügyébe. Ahogy teltek a napok, a csapat is összekovácsolódott, a túra elején nem ismert mindenki mindenkit. Megtudták rólam, hogy régóta kerékpározom és már sok túrán részt vettem, így nem csak szervizes ügyben fordultak hozzám, hanem más ügyekben is kértek tanácsot.

 


Assisi Szent Ferenc városa előtt

 

Magyarországon négy éjszakát töltöttünk, mindenhol nagy szerettel fogadtak, bőséges ital és étel várt minket.

Rövid horvátországi kanyart magunk mögött hagyva Szlovéniában tekertünk két napot, majd jött Olaszország, az egyik kedvencem. Lazábban gondolkodnak és élnek, mint mi magyarok, e téren is tanulhatnánk tőlük.

Az időjárás az esőt tekintve kegyes volt hozzánk, szárazak maradtunk végig. A nagy hőségre nézve viszont nem minden nap volt így, akadtak igazán forró kánikulai napok is. A kulacsunkban a víz 20 perc alatt felmelegedett. Az ilyen vizet nem szabad meginni, a bacilusok hamar elszaporodnak benne, hasfájást okoz. De mi ezt is sikeresen leküzdöttük!

Sok élmény ért minket az úton, főleg Rómában! Minden nap akadtak nehézségek, amiket közösen kellett megoldanunk. A csapat nagyon könnyen vezethető volt, mindenki tudta, ha odafigyelünk egymásra, akkor könnyebben tudtunk előre haladni. Minden közös volt, az étel és az ital is, nem volt olyan, hogy az enyém vagy a tied. A kísérő autóban volt az élelmünk, és minden olyan apparátus is, ami ahhoz kellett, hogy ételt készíthessünk magunknak. Önellátóak voltunk.

 

A bátor jelentkezők többsége kezdő volt, így megemeltem a kalapom előttük, amikor megérkeztünk Rómába. A nagy forróság, ami végig kísért minket az úton, a sok kilométer, és a hegyek, a mindennapos nehézségek ellenére mindenki végigtekerte az utat. Köszönhető ez a nagy hitüknek is. Nagyon fáradtak voltak a zarándokok, amikor megálltunk pihenni, mindig volt négy-öt ember, aki azonnal elaludt.